ÉVKÖNYV 2000

A programok humán erőforrás-háttér jellemzői

 

A szervezetek humán erőforrás hátterére való rákérdezést az indokolta, hogy a humán erőforrás milyensége jellemző képet mutat egyrészt a helyi Egészséges Városok program működéséhez és a tevékenységek megvalósításához szükséges munkatársak számáról, képzettségi szintjéről speciális szaktudásairól, másrészt jelzi az intézményesültség fokát is.

A humán erőforrás-háttér jellemzői között először a koordinátorokkal kapcsolatos kérdéseket fogalmaztuk meg. Ennek oka, hogy a "koordinátorságot" mint szakképzettséget nem lehet "szaktudásként" megszerezni, hanem elsősorban a "tapasztalati tanulás" útján szerezhető meg a koordinátorsághoz tartozó feladatmegoldások terén való jártasság. Annál is inkább, mivel a koordinátor feladata nem is a "minden szakterülethez való hozzáértés" kell, hogy legyen, hanem lényegesebb szempont, hogy megfelelő szervezői, "menedzseri" képességekkel és készségekkel rendelkezzék, továbbá olyan ismeretekkel, hogy adott esetben mely szakembert kérheti fel tanácsadónak, vagy a program lebonyolításában résztvevőnek.

Ezért is fontos a humán erőforrás háttér áttekintésénél egyrészt, hogy a koordinátor személye mennyire tekinthető "állandónak" egy adott programban, - azaz mennyire lehetett alkalma a jártasságok megszerzésére és a programok folyamatosságának biztosítására -, másrészt a multiszektoriális irányító bizottság működése, és annak összetétele, amelyre vonatkozóan szintén szerepelnek kérdések. A koordinátorokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból kiderül, hogy a tagvárosok 55%-a esetében a program indítása óta nem történ változás a koordinátor személyét illetően. Ezeknek a tagvárosoknak a 33%-a a 2000. évben kapcsolódott, a programba. A többi tagváros esetében a jelenlegi koordinátor előtt már legalább egy másik koordinátor is ellátta ezt a feladatot. A jelenlegi koordinátor előtti koordinátorok számának alakulását a 4. számú diagram mutatja.

A koordinátori feladatok esetében természetesen nem csak az lehet a lényeges, hogy hány koordinátor látta el eddig a feladatokat, hanem legalább ennyire fontos, hogy az egyes koordinátorok milyen hosszú időtartamban tevékenykedtek. Az eddig tevékenykedett koordinátorok száma és az egyes koordinátorokra - különös tekintettel a jelenlegi koordinátorra - jutó időtartamokból következtetéseket vonhatunk le a koordinátorok fluktuációját illetően, ezért a rendelkezésre álló adatok alapján kiszámítottuk az egyes tagvárosokra jellemző "koordinátor éveket" - azaz, hogy a jelenlegi koordinátor hány éve látja el a feladatát, és az előző koordinátorok száma hány korábbi évre oszlik el. Az egyes tagvárosok esetében a koordinátori évek alakulását bemutató adatokat az 1. számú táblázat tartalmazza.

A táblázatban bemutatott koordinátor-idők és a koordinátor-váltások számának tükrében megállapíthatjuk, hogy a tagvárosok 55%-a esetében a jelenlegi koordinátor a csatlakozástól eltelt idő 100%-ában látja el feladatát. A tagvárosok közel egyharmadában a jelenlegi koordinátor a csatlakozástól eltelt idő 86-50%-ában látja el feladatát, míg a tagvárosok fennmaradó közel 20%-ában a csatlakozástól eltelt idő 25%-ában, vagy annál kevesebb ideje látja el a feladatát. Ebből következően a tagvárosok többségében a koordinátor személyének viszonylagos állandósultságáról beszélhetünk, ami nyilvánvalóan pozitív hatással lehet az ott folyó munka folyamatosságára, illetve a tervezhetőség időtartamára, valamint a koordinátori jártasságok elsajátíthatóságára is. Az iméntiekben ismertetett adatok közül a koordinátorok megbízatásának a csatlakozástól eltelt időn belüli hányadát bemutató kiemelést az 5. számú diagram tartalmazza.

A koordinátorokkal kapcsolatos kérdések között a közvetlen felettes státuszára is rákérdeztünk, annak érdekében, hogy a programokkal kapcsolatos döntéshozatali hierarchia világossá váljék. A koordinátor közvetlen feletteseként 11 esetben a polgármestert, 2 esetben valamely civil szervezet vezetőjét, 2 esetben a Polgármesteri Hivatal egy osztályának vezetőjét, míg 1-1 esetben szakmai intézmény vezetőjét jelölték meg a válaszadók. Amennyiben figyelembe vesszük a WHO Egészséges Városok programhoz történő csatlakozás feltételeit - amelyben rögzítésre került, hogy a tagvárosokban a programért legmagasabb szinten felelős személy a polgármester - úgy a civil szervezetek kivételével nehezen érthető, hogy miképpen fordulhat elő, hogy a koordinátornak nem a polgármester a közvetlen felettese. Ebből is tükröződhet, a program identitására vonatkozó fejlesztés szükségessége.

A koordinátorok iskolai végzettségét tekintve, 17 felsőfokú és 1 középfokú végzettséggel rendelkezik. Ez az arány mindenképpen jónak értékelhető.

A hivatalos nyelvvizsgával igazolható nyelvismeret tekintetében azonban jelentős hiányosságok tapasztalhatók. 13 koordinátor nem rendelkezik semmilyen szintű nyelvvizsgával, a további öt koordinátor összesen 2 alapfokú, 5 középfokú, és 2 felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik. A beszélt nyelvek az angol, a német, az orosz és az olasz nyelv.

A nyelvismeret hiánya több szempontból nagyobb hátrányt jelenthet, mint akár a formálisan elsajátítható szakismeretek hiánya, mivel a magyarországi Egészséges Városok program egy olyan nemzetközi mozgalom tagja, ahol az angol nyelv a hivatalos munkanyelv. Nyilvánvaló, hogy a nyelvismeret hiányában a nemzetközi fórumokkal történő kapcsolattartás, a minél gyorsabb információáramlás nem valósulhat meg. Ez a helyzet ismét csak a potenciálisan kihasználható lehetőségekhez való, önálló kezdeményezéseken alapuló hozzájutást akadályozza. Igen lényeges kérdésnek tarjuk a koordinátorok alkalmazási jogviszonyának kérdését. Az ide vonatkozó adatokat a 6. számú diagram mutatja [1] .

A főállású koordinátorok a két magyarországi WHO Egészséges Városok projektváros koordinátorai, mivel ez a kitétel a "projektvárossá" válás feltételei között is szerepel. Azok a koordinátorok, akik nem főállásban látják el feladatukat, elsősorban önkormányzati alkalmazásban állnak, illetve az egészségügyi ellátás, vagy a mentálhigiéné és az oktatás területén dolgoznak.

Ugyanakkor a legnagyobb hányadot azok a koordinátorok teszik ki, akik a főállásuk részeként végzik a koordinátori munkájukat. Itt ismét felmerül a már többször tárgyalt kérdés, hogy vajon milyen identitással működnek azok a koordinátorok, akik főállásukként is "valami hasonlót" végeznek, mint ami a koordinátori munkához kapcsolódó tevékenység? Mennyire lehetséges, hogy a főállásukhoz tartozó feladatuk elváljon a koordinátori munkától? Amennyiben ez nem valósul meg, úgy melyik "identitás rész" a dominánsabb a munkavégzésük során? Amennyiben esetleg érdekütközés, vagy érdek-konkurencia jelentkezik a "főállás" és a "koordinátorság" között, melyik oldalra áll a koordinátor?

Ide tartozó kérdés továbbá, hogy a mellékállásként, illetve társadalmi munkában tevékenykedő koordinátorok megbízása valóban célravezető-e? Annál is inkább, mivel a kérdések között szerepelt az is, hogy ha a válaszadó nem főállásban látja el a feladatát, jelezze a koordinátori tevékenységre fordított havi munkaóráinak számát. A legmagasabb munkaóra-szám, a havi 100 óra volt. Ez - 40 órás munkahéttel számolva - kettő és fél hétnek felel meg, ami már a félállás munkaidejét is meghaladja. A többi mellék-, vagy társadalmi munkában végzett munkaidő-ráfordítás havi 60 óra és 20 óra között mozgott. Ez nagyon nagy eltéréseket jelent, különösen abban a relációba, hogy egyes városokban főállású koordinátorok is tevékenykednek.

A humán erőforrás-háttér feltérképezése során a programokban dolgozó egyéb munkatársakkal kapcsolatban is kérdéseket fogalmaztunk meg. Az azokra adott válaszok alapján megállapíthatjuk, hogy a tagvárosok mindössze 11,1%-a alkalmaz főállásban, teljes munkaidőben munkatársat a különböző feladatok ellátásához. Részmunkaidős fizetett alkalmazott a tagvárosok 22,2%-ában segíti az ott folyó tevékenységet. A többi szervezet (66,7%) jellemzően egy - egy feladat elvégzéséhez eseti megbízással alkalmaz segítőket. Ezen kívül a tagvárosok 72,2%-a jelezte, hogy rendszeres önkéntes segítők is közreműködnek a programok megszervezésében és a feladatok elvégzésében.

Az önkéntesség minden esetben a helyi társadalmi és szakmai közösség támogatói szándékát és viszonyulását fejezi ki. Ezáltal az önkéntes feladatvállalás visszajelzésként is értékelhető, miszerint a programok a helyi közösségek tagjai számára fontosak, és támogatandók.

Ugyanakkor a fizetett alkalmazottak rendkívül alacsony száma két dologról adhat visszajelzést: lehetséges, hogy a programok és a működés folyamatosságának biztosítása érdekében valóban nincs szükség fizetett alkalmazottakra; illetve szükség lenne ugyan több alkalmazott munkájára, de a szervezetnek nem áll módjában alkalmazottakat felvenni.

Mindkét esetben felmerülhet a kérdés, hogy vajon hosszú távon eredményesen működhet-e a program, amennyiben a programok humán erőforrás háttere szinte csak a koordinátorra, mint stabil személyre korlátozódik, tekintve még, hogy mindössze 2 főállású koordinátor alkalmazásáról van visszajelzésünk, illetve, hogy a nem főállású koordinátorok helyzete némiképp zavarosnak tűnik, legalább is, ami a főállásuk, és a koordinátori státuszuk elhatárolódását illeti.

A humán erőforrás-háttérrel kapcsolatban írottak összegzéseként megállapíthatjuk, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, lényeges változtatások szükségesek szinte minden tagváros esetében a humán erőforrás tekintetében. Elsősorban is egyértelművé kell tenni a koordinátor "hovatartozását", az Egészséges Város program és az egyéb feladatok között. Ehhez kapcsolódóan tisztázni kell az alkalmazás feltételeit is, illetve a segítő személyzet alkalmazását is. A másik gyenge pont az idegen nyelv ismerete, amit fejleszteni szükséges. Amennyiben ezt a két területet összekapcsoljuk, máris érthetőbb válik, hogy miért nem képesek a tagvárosok kitölteni azt a project városi kvótát - 4 város -, amelyet a WHO Magyarország számára felkínált: nincsenek főállású koordinátorok, és ha a jelenlegi koordinátorok kerülnének főállásba, akkor sem beszélnének angolul, ami a project várossá válás egyik sarkalatos feltétele.

Ide kapcsolódhat az a már többször is ismételt gondolat, hogy a koordinátorok kiválasztásánál nem feltétlen az egészségügy területén megjelenő szakismeret lehet az elsődleges szempont. Azonban számos estben talán az egészséghez kapcsolódó azon téves gondolattársítás működhet a koordinátorok felkérésénél, megbízásánál, hogy azokkal a dolgokkal, amelyben az "egészség" szó szerepel, csakis orvosok, vagy egészségügyi dolgozók foglalkozhatnak megfelelően. Ez sok esetben nyilván igaz is lehet, de ebben az esetben nem feltétlen, mivel az Egészséges Városok program meghatározó sajátossága a multiszektorialitás.

Ugyanakkor más oldalról közelítve a humán erőforrás háttér milyensége indikátorként is értelmezhető, ami a helyi programok működéséről, fejlődéséről ad - egyfajta szempontból - visszajelzést. Nevezetesen abból a szempontból, hogy számos tagváros ahol nincs főállású koordinátor, már 6-10 éve csatlakozott a programhoz. Az a tény azonban, hogy ez idő alatt nem vált szükségessé és/vagy lehetségessé főállású koordinátor alkalmazása, felveti azt a kérdést is, hogy történt-e előrelépés, fejlődés a feladatvállalás területén az eltelt időszakban, avagy a programok milyenségéből adódóan valóban elégséges a részmunkaidőben, társadalmi munkában végzett koordinátori tevékenység? Az előbbi kérdésfelvetésünk azon a feltételezésünkön alapszik, hogy a tevékenységek és a feladatvállalások fokozatos fejlesztése egy idő után óhatatlanul kiköveteli magának a főállású koordinátor alkalmazását. Ez a folyamat azonban a jelek szerint nem ment végbe az elmúlt 10 évben egyetlen tagvárosban sem. A további működésre vonatkozóan azonban a célként történő megfogalmazása szükséges fejlődési lépésként kell, hogy megfogalmazódjon.

Az esetleges félreérések elkerülése érdekében leszögezzük, hogy a koordinátorok alkalmazásával kapcsolatosan tett megállapítások lényegeként nem a főállás, vagy nem főállás kérdését kívánjuk hangsúlyozni, hanem elsősorban a feladatok pontos elhatárolásának szükségességét. Ennek az elhatárolódásnak természetesen a legláttatóbb megjelenési formája az önálló főállású koordinátor alkalmazása lehet. Természetesen ahol ez más módon is hatékonyan működő formában megoldható, ott ez nem szükséges, mivel nem a "forma" a lényeg, hanem a funkcionális hatékonyság.

---