Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete
32-33. Szimpózium
Az egészség városi dimenziói - befektetés az emberekbe, akik a városainkat alkotják
Zalaszentgrót, 2021. november 11-13.
A rendezvény fővédnöke
Szalay-Bobrovniczky Vince
Miniszterelnökség
Civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
Tisztelt Vendégeink!
Szeretettel köszöntöm Önöket Zalaszentgróton, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete 32-33. Szimpóziumán.Zalaszentgrót Zala megye legfestőibb részén, a zalai dombok ölelésében fekszik, csodálatos természeti környezetben, amely szinte tálcán kínálja az egészséges élethez a feltételeket és lehetőségeket.
Az itt élő emberek a hagyományok ápolásán túl, fontosnak tartják a természet szépségének és a helyi értékeknek a megőrzését is, és Önkormányzatunk számára is kiemelten fontos a környezettudatosság, a fenntartható gazdálkodásra való törekvés – mindez elengedhetetlen a város hosszútávú terveinek megvalósítása szempontjából.
Példaértékű az a szerveződés, amely a térségben működő kistermelőket, családi gazdaságokat összefogja, és segíti – például rövid élelmiszerláncok létrehozásával. A Zala Termálvölgye Egyesület kezdeményezésére jött létre a Nyitott Porták hálózata, amely évente több alkalommal fogadja a látogatókat, megismertetve őket a családi gazdaságok működésével és az általuk előállított helyi termékek kínálatával.
Az erdőkben, zöld területben bővelkedő, lankás természeti környezet számos sportolási és kikapcsolódási lehetőséggel szolgál. Közülük egyik legjelentősebb a Szent Gróth Termálfürdő, amely csodálatos vidéken, Natura 2000-es területen épült fel, gyönyörű, parkos környezetben, barátságos árakkal és kiváló szolgáltatásokkal várja az ideérkezőket.
Az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete munkájában való részévétel mellett, a térség lakosságának egészségmegőrzését szolgálja a 2018-ban létrejött Egészségfejlesztési Iroda (EFI), kiegészülve a lelki egészség központtal (LEK). Működésük lényege, hogy olyan programokat valósítsanak meg, amelyek elősegítik a lakosság testi és lelki egészségének javulását, és a testi és lelki egészséggel kapcsolatos gondolkodás is pozitív irányt vegyen. Kínálatukban szerepelnek az ingyenes szűrővizsgálatok, egyéni, a betegségek megelőzését és korai felismerését célzó állapotfelmérések, betegklubok, egészséges életmóddal és étkezéssel kapcsolatos foglalkozások.
Régi mondás, de örök igazság: a legnagyobb kincs az egészség! A megőrzése és a helyes életmódra, környezettudatosságra való nevelés mindannyiunk feladata!
Zalaszentgrót szeretettel várja Önöket! Sikeres és eredményes tanácskozást kívánok!
Tisztelettel:
Baracskai József
polgármester
Tisztelt Meghívottak!
A WHO Európai Egészséges Városok Hálózata 33 éve működik. Legfőbb célkitűzése, hogy a helyi döntéshozók társadalmi és politikai napirendjén az egyik legfontosabb helyen szerepeljen a lakosság egészségének kérdése.Az Európai Hálózat munkájában, 30 nemzeti szervezet tagjaként, közel 1500 önkormányzat vesz részt, melyből 100 projekt város a program úgynevezett zászlóshajója, akik közvetlen kapcsolatban állnak a WHO Európai Regionális Irodájával.
A WHO Európai Egészséges Városok Hálózat ötéves megvalósulási fázisokra, úgynevezett ciklusokra határozza meg prioritásait. A VII. ciklus 2019-ben vette kezdetét, melyet a járványhelyzet miatt a WHO meghosszabbított 2025-ig.
Az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete és jogelődjei 1989 óta minden évben megrendezi tudományos konferenciáját egy-egy kiemelkedően fontos témában. Ez évi konferenciánk „Az egészség városi dimenziói: befektetés az emberekbe, akik a városainkat alkotják” címmel azt a célt tűzi ki, hogy feldolgozza a VII. ciklus első témájához kapcsolódó területeket, melyeket jelen meghívó „a szimpózium célja” pontjában találhatnak meg. Ezen kérdések a járványhelyzet miatt kialakult rendhagyó időszakban még inkább aktualitást nyertek – még fontosabb lett az egészségmegőrzés, az egészség egész életen át való fejlesztése.
Ez évi szimpóziumunk rendhagyó lesz, hiszen a COVID járvány miatt az előző év rendezvényeit nem tudtuk megrendezni, de 2021-ben az elmaradt tavalyi éves konferenciánkat is pótoljuk, így ezúton a 32-33. szimpóziumra hívjuk tagjainkat és az érdeklődőket.
Szeretettel várjuk minden érdeklődő önkormányzat, helyi és országos, szakmai és civil szervezet, valamint magánszemélyek jelentkezését is. Nagy örömünkre szolgál, ha megosztják velünk tapasztalataikat, akár a szimpózium témájához, akár az elmúlt időszak kihívásaihoz kapcsolódóan.
Tisztelettel:
De Blasio Antonio
Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete
elnök
A szimpózium célja
A konferencia célja bemutatni azon helyi kezdeményezéseket, melyek a WHO Európai Egészséges Városok Hálózat VII. ötéves ciklusának első témájához kapcsolódó prioritási területeken valósultak meg.Az egészség városi dimenziói: befektetés az emberekbe, akik a városainkat alkotják
- Egészséges életkezdet
- Egészséges időskor
- Hátrányos helyzet csökkentése
- Mentális egészség és jól-lét
- Közegészségügyi kapacitás újjáélesztése
- Egészséges táplálkozás és testsúly
- Alkoholfogyasztás csökkentése
- Dohányzás visszaszorítása
- Humán tőke
- Társadalmi bizalom és társadalmi tőke
A szimpózium munkamódszere
Az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete hagyományaihoz híven, a résztvevők plenáris üléseken előadások, esettanulmányok keretében ismerhetik meg a szimpózium témájához kapcsolódó helyi kezdeményezéseket, programokat.A szimpózium résztvevői
A rendezvény nyitott. Az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete tagvárosai mellett minden érdeklődő önkormányzat, szakmai szervezet és magánszemély számára biztosított a részvétel lehetősége, és ezáltal az Egészséges Városok program mélyebb megismerése.Biztonság
A rendezvény védettségi igazolvánnyal látogatható.Emellett, a szervezők az aktuális, érvényben lévő járványügyi szabályozásoknak megfelelően járnak el.
Programtervezet
2021. november 11. (csütörtök)Helyszín: Zalaszentgrót Város Polgármeteri Hivatala (8790 Zalaszentgrót, Dózsa György u. 1.)
11:00 | Igazgatótanács ülés, FEB ülés (Külön meghívás alapján) |
12:30-tól | Közgyűlés résztvevőinek érkezése Büféebéd |
14:00 | Közgyűlés (Külön meghívás alapján) |
15:30 | Kávészünet |
16:00 | Közgyűlés folytatása |
17:00 | Közgyűlés zárása Közösségi program: Zala Termálvölgye Egyesület Nyitott Portáinak meglátogatása |
19:00 | Vacsora Helyszín: Batthyány Kastélyszálló |
2021. november 12. (péntek)
Helyszín: Batthyány Kastélyszálló (8782 Zalacsány, Csány L. u. 24.)
10:00 | 32-33. Szimpózium - Megnyitó |
10:15 | Plenáris ülés |
11:15 | Kávészünet |
11:45 | Plenáris ülés folytatása |
13:00 | Ebéd |
14:00 | Plenáris ülés |
15:30 | Kávészünet |
16:00 | Plenáris ülés folytatása |
17:30 | Szimpózium 1. napjának zárása |
19:00 | Polgármesteri fogadás |
2021. november 13. (szombat)
Helyszín: Batthyány Kastélyszálló (8782 Zalacsány, Csány L. u. 24.)
9:30 | Plenáris ülés |
10:30 | Kávészünet |
10:45 | Plenáris ülés folytatása |
12:00 | Konferencia zárása |
12:30 | Ebéd, hazautazás |
Letölthető anyagok:
További információ - jelentkezés, előadásra való jelentkezés, költségek, étkezések, szállás, parkolási információ, kapcsolat:Meghívófüzet
Jelentkezési lap és előadás bejelentő lap
A szimpózium témájához kapcsolódó háttéranyag