Békéscsabai Tagszervezet

Köszöntő a „Békéscsabai Egészségnapok” alkalmából

2010. december 2.

Köszöntő a „Békéscsabai Egészségnapok” alkalmából

 

Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm a város minden lakóját. Azokat is, akik most hallanak először az egészségnapok híréről és megkülönböztetett tisztelettel azokat, akik évről évre egyre többen és tevékenyen részt vesznek programjaink megvalósításában.Az idén november 15-20. között lesz városunkban az Békéscsabai Egészségnapok rendezvénysorozata. Protokolláris és beharangozó ünnepi eseményei a Csaba Centerben, külső szatellit programjai a város különböző oktatási-, nevelési-, szociális- és sport intézményeiben kerülnek megrendezésre. A „hét” méltó befejezéseképpen a Civil Börze rangos eseménye nyújt érdeklődésre számot tartó hétvégi programot a város új kulturális létesítményben, az Ibsen Házban.

Az egészséghét 2001-es debütálása óta éppen kilencedszer kerül megrendezésre városunkban e néven. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége, - melynek 1998 óta Békéscsaba önkormányzata is tagja - mind a 23 tagvárosában azonos időpontban, az egészségfejlesztés két legfontosabb területére koncentrálva hirdeti meg az egészségnapok programsorozatát. E két terület: az egészséges életmód, és az egészséges környezet, az egészségi állapotot meghatározó két legfontosabb külső tényezőről szól. Míg az egészségre veszélyes életmódra való hivatkozás a szenvedélybetegségek (az alkohol, a dohányzás, és a drogok) ártalmaira, az egészségtelen táplálkozás, és a mozgáshiány betegséget okozó hatásaira kívánja irányítani az egyén és a közösségek figyelmét, addig az egészség természeti, társadalmi tényezőiről szóló figyelemfelhívás (munkahelyi- szociális, jövedelmi helyzet) a döntéshozóknak szól, arról, hogy ezek a tényezők éppúgy hatással vannak az egészségi állapotra, mint akár a genetikai ágensek, vagy éppen az egészségügyi ellátórendszer (pl: kórházak) jó, vagy rossz állapota.

Rendezvényünk felhívás, mely az önmagunkról való felelős gondoskodásra és a közösségi összefogás fontosságára kívánja irányítani a lakosság, illetve a politikai döntéshozók figyelmét. Ezzel remélhetőleg sikerül mind a lakosság, mind a média, mind a politikai élet képviselőinek érdeklődését néhány napra az egészségfejlesztés kiemelkedő jelentőségére, és az egészségügy problémáira irányítani.Olyan életmód programokat, kulturált egészségmagatartásra ösztönző bemutatókat, show elemekkel dúsított szórakoztató programokat kívántunk összeállítani, mellyel színes, rangos és vonzó eseménnyé tehetjük az egészségnapokat. Tevékenységünk iránt az érdeklődés évről - évre növekszik, mely erőt ad a további munkánkhoz. Ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget és a támogatást mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a Békéscsabai Egészségnapok sikeres lebonyolításához.

 

Szeretettel várjuk rendezvényeinken!

 

Békéscsaba, 2010. október 22.

 

                                                                                                                  Dr. Kovács Zoltán

                                                                                 Partnerség Egészséges Társadalmunkért

                                                                                                         Közéleti Társaság elnöke


vissza